Mentőszolgálat- híres alakok

• Flór Ferenc volt a magyar elsősegélynyújtás egyik úttörője.
•  1835-ös a „Tetszhóltak Felélesztésökről szóló Tanítás” című könyvében felállította az újraélesztés teendőinek sorrendjét, jelentőséget tulajdonítva az átjárható légutak biztosításának, a befúvásos lélegeztetésnek és a mellkasnyomásoknak. Ajánlotta a légutak leszívását, a gégemetszést, az intubációt(az elaltatott személy légcsövén levezetett cső, ami oxigénnel látja el a beteget). Követelte mentőegyesületek felállítását, szervezési tervet dolgozott ki, megadta a mentőláda, a mentőállomások felszerelésének leltárát.

• A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) 1887-ben, dr. Kresz Géza vezetésével kezdte meg működését, és a nap vagy éj bármely órájában bárkinek minden díj nélkül nyújtott segítséget.

1926-ban, a BÖME mintájára alakult meg helyi mentőegyletek összefogásával a Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete (VVOME). A 2.VH.után, 1948. május 10-én a Népjóléti Minisztérium állami tevékenységgé tette a mentést, és államosítással létrehozta az Országos Mentőszolgálatot (OMSZ), aminek alapítója és első főigazgatója dr. Orovecz Béla, a BÖME orvosa lett.

• Dr. Gábor Aurél (Sopron, 1923. augusztus 10. – Ács, 1976. március 8.)  volt a magyar mentés történetének egyik legmeghatározóbb alakja. A debreceni tudományegyetemen szerzett orvosi oklevele, szakképesítést pedig 1948–51-ben a Koltói Anna Kórház belgyógyászati osztályán (később III. sz. Belgyógyászati Klinika). 1951–55-ben Dunaújváros kórházában és rendelőintézetében tevékenykedett, 1954-től mentőorvosként is. A dunaújvárosi rendelőintézet falát díszítő reliefen róla mintázták az orvos modelljét. 1955–1976 között Budapesten az Országos Mentőszolgálatnál dolgozott: 1956–1968 között a Mentőkórház belosztályán és a rohamkocsin, 1968-tól 1976-ig tudományos főmunkatársként az Országos Mentőszolgálat Főigazgatóságán. Számos külföldi tanulmányúton vett részt. 1976-ban egy pozsonyi kongresszusról hazatérőben autóbaleset áldozata lett. A sürgősségi betegellátás hazai tudományos megalapozása, az oxyológia fogalmának megalkotása és annak sürgősségi orvostanként való értelmezése az ő munkája. Magyarországon elsőként foglalkozott időmenedzsmenttel és progresszív betegellátással. Továbbképzéseken, majd az egyetemeken is oktatta ezeket a fogalmakat. Részt vett annak képzési és továbbképzési rendszernek a kidolgozásában, mely azt célozta meg, hogy az akkoriban is jellemző orvoshiány enyhítésére, a mentőszolgálatnál dolgozó középkáderekből (mentőápolókból) orvosssegédeket (a mai mentőtisztek elődjét) képezzenek. Munkásságát a dán mentésügyi szervezet Falck-aranyérmével (1975) ismerték el. Publikációi: Adatok a myokardiuminfarctus korai diagnosisának és therapiájának néhány kérdéséhez (sürgősségi szemlélet) (kandidátusi értekezés, 1966); Életveszélyes állapotok körzeti orvosi ellátása (Bencze Bélával, Bp., 1970).

• Dr. Felkai Tamás (Budapest, 1922. április 2.-1997. március 29.) orvos, orvostörténész. A 2. világháború előtt tisztviselőként és újságíróként dolgozott. A háború alatt hadifogságba esett és a hadifogolytáborban, mint felcser ápolta katonabajtársait. 1945-ben beiratkozott a budapesti orvosi karra. 1951-ben szerezte meg diplomáját. Ezt követően az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) helyezkedett el és 45 éven át ott dolgozott.

1954-ben megbízták egy olyan mentőegység kialakításával, mely a helyszínre kivitt legkorszerűbb orvostechnika segítségével már a kórházba szállítás előtt is meg tudta kezdeni a betegek/balesetet szenvedettek magas szintű orvosi kezelését. Igy alakult ki a világon elsőként az ún. rohamkocsi, a helyszínre kivitt reanimáló és sürgősségi betegellátó mentőgépkocsi, a ROKO. Nyugdíjazásáig a ROKO szolgálat vezető főorvosa volt. A napi teendőkön túl kiemelkedő eredményeket ért el az elsősegélynyújtás a laikusok számára tartott korszerű oktatásának megszervezésében, illetve az elsősegélynyújtás, az újraélesztés népszerűsítésében Ezért a tevékenységéért több kitüntetést kapott, de nemzetközi elismerésben is részesült, többek között a dán mentőszolgálat aranyérmét nyerte el. 1956-ban a forradalom alatt folyamatosan ellátta a sérülteket, és azokat a Markó utcai mentőállomás alagsori pincerendszerében felállított átmeneti kórházba, a híres Pincekórházba szállította. Kétszer is elnyerte a WHO ösztöndíját: 1964-ben és 1975-ben. Dániai tanulmányainak eredményeképpen Ő hozta be az országba az azóta a mentőjárművek alapfelszerelésének számító lélegeztetőballont (Ruben- v. AMBU ballon), majd hollandiai tanulmányútjáról ő hozta be az országba az első hordozható és mentőautóban is alkalmazható lélegeztető gépet (BIRD 7 tip.). 1960-tól a hazai és nemzetközi mentéstörténettel kezdett foglalkozni. 1980-ban ebben a témakörben az orvostudományok kandidátusi fokozatát szerezte meg a

 "A Mentés kialakulásának fejlődése és történeti elemzése" címmel.

 1987-ben több évtizednyi kemény munkájának gyümölcse érett be, amikor az 1950-ben bezárt Kresz Géza Mentőmúzeum ismét kitárhatta kapuit. A múzeumot ünnepélyes keretek között Magyarország későbbi miniszterelnökével, Antall Józseffel közösen nyitották meg. Dr. Felkai Tamás a Mentőmúzeumot 1997-ben bekövetkezett haláláig igazgatta, és az Orvostörténelmi Társaság Mentéstörténeti szekciójának elnökeként tevékenykedett.

Jelentősége a hazai, korszerű szervezett mentésben: A rohamkocsi-szolgálatnak köszönhetően már olyan sérülteket is kórházba tudtak szállítani, akik a korszerű kezelés azonnali megkezdésének lehetőségét nyújtó szolgálat előtti időkben a helyszínen életüket veszítették volna. Az életveszélyes állapotban lévő sérültek korszerű helyszíni első ellátását, és szállítható állapotba hozatalát Dr. Felkai Tamás több munkatársával együtt dolgozta ki a világon elsőként a korai 60-as években. Nekik köszönhető, hogy mindennapos gyakorlattá vált a helyszíni reanimáció, a helyszíni fájdalomcsillapítás, a tartós vénabiztosítás, mely az infúziós kezelést lehetővé tette. Később a helyszíni újraélesztés, a helyszíni pacemakerkezelés és a szívrendellenességek egyéb elektroterápiája, a és a tartós szállítás alatti lélegeztetés is belekerült a mentés eszköztárába. A fenti orvosi beavatkozások helyszíni megszervezésén kívül az ő nevéhez fűződik (a tudománytörténetben elsőként) szállítási trauma elméletének kidolgozása is. A szakmai könyveken kívül több, a mentés történetét, az emberek viselkedését és a társadalmi kérdéseket is boncolgató könyvet irt: a "Fehér kocsin kék fény"-t, melyben a Rohamkocsi alapításának történetét meséli el, a "Hajnali sziréna"-t, mely az 1989 évek utáni mentés történetével foglalkozik; Fehér kocsin piros vér ( A mentők munkája az 1956-os forradalom alatt) - kézirat; Hetedhét mackó (mentős mesekönyv gyermekeknek)