Első intézkedések:
Alapszabály, hogy a sérültet nem szabad mozgatni, illetve csak a feltétlenül szükséges mértékben. Ám ha veszélyzónában (például egy forgalmas út közepén) találunk rá, ki kell hoznunk onnan. Erre a Rautek-féle műfogást alkalmazhatjuk:
Álljunk szorosan az illető mögé.
Két kézzel fogjuk át a válla alatt úgy, hogy a nyakát és a fejét is meg tudjuk támasztani
Lendülettel helyezzük a sérültet ülő helyzetbe, és támasszuk meg mindkét térdünkkel.
Fogjuk át a hóna alatt, egyik alkarját fordítsuk kicsit keresztbe a mellkasánál, és fogjunk rá mindkét kezünkkel.
Könnyedén támasszuk meg a térde alatt, és lendülettel húzzuk a combunkra.
Óvatosan induljunk el hátrafelé, és fektessük a beteget biztos helyre, ha lehet, egy takaróra.
Földön fekvő sérült:
Menjünk oda a beteghez, és ellenőrizzük, hogy eszméleténél van-e illetve hogy él-e.
Vizsgáljuk meg, hogy reagál-e a külvilág ingereire: magához tér-e, ha megszólítjuk, megrázzuk a vállát, megpaskoljuk az arcát?
Ha nem, azt kell ellenőriznünk, hogy van-e légzés. Guggoljunk a beteg mellé, és két kezünkkel szegjük hátra a fejét. Fülünket hajtsuk a sérült arcához, így hármas észleléssel ellenőrizhetjük, hogy lélegzik-e: láthatjuk, hogy emelkedik-süllyed-e a mellkasa, hallhatjuk, hogy jár-e a levegő, arcunkon pedig érezhetjük a levegő mozgását. 10 másodperc alatt megbizonyosodhatunk arról, hogy a beteg lélegzik-e.
Mit tegyünk, ha van légzés:
Ha van légzés
Eszméletlen állapotban a legfontosabb veszélyt a hányadék vagy a nyelv hátracsúszása által okozott fulladás jelenti. Ha meggyőződtünk arról, hogy a beteg kielégítően lélegzik, lehetőség szerint fektessük stabil oldalfekvésbe a következő módon:
A beteg feküdjön a hátán. A hozzánk közelebb eső kart hajlítsuk be derékszögben úgy, hogy a keze felfelé mutasson.
A másik kart fektessük keresztbe a beteg mellkasán, kézfeje simuljon a hozzánk közelebb eső arcfélhez.
A sérült távolabbi lábát hajlítsuk be, majd húzzuk magunk felé, hogy át tudjuk fordítani az oldalára.
Hogy a légutak szabadon maradjanak, billentsük hátra a fejet. Stabilizáljuk ezt a helyzetet az arc alá igazított kézzel
A sérültet ezután sem szabad magára hagyni, továbbra is figyeljük, hogy lélegzik-e!
Mit tegyünk, ha nincs légzés:
Ha nincs légzés
A sérültet a lehető leggyorsabban újra kell éleszteni! Már néhány perces oxigénhiány is agysejtelhalást okoz! Térdeljünk a beteg oldalához, tegyük szabaddá a légutakat. Az újraélesztés két elemből áll:
• A vérkeringés fenntartásához mellkaskompreszsziót kell végeznünk. A megfelelő technikát érdemes tanfolyamon elsajátítani. A beteg feküdjön kemény talajon! Helyezzük egyik kezünket a beteg mellkasának közepére, másik kezünket pedig fölé. Nyújtott, merőleges karral és egyenes háttal nyomjuk be a mellkast 3-5 centiméter mélységben, majd engedjük fel teljes egészében. Percenként 60-80 lenyomást végezzünk. 30 kompresszió után 2 befúvást kell végeznünk.
• Szegjük hátra a beteg fejét, hogy egyenes út vezessen a tüdőbe. Vegyünk egy normális lélegzetet, és fújjuk egyenletesen a szájba vagy az orrba.
Szájból szájba: a homlokon fekvő kéz mutató- és hüvelykujjával fogjuk be a beteg orrát. Tegyük szánkat az illető kissé nyitott szájára. Fújjuk be a levegőt.
Szájból orrba: egyik hüvelykujjunkkal szárjuk össze a szájat, hogy a levegő ne tudjon ott távozni. Helyezzük szánkat a sérült orra köré. Fújjuk be a levegőt.
Folytassuk az újraélesztést 30:2 arányban addig,amíg a mentő megérkezik!
Vérzés:
Jó, ha tudjuk, mihez kezdjünk erős vérzés esetén, hiszen a háztartási balesetek is gyakran okoznak vérző sebeket. A vérzés akár olyan súlyos is lehet, hogy rövid időn belül halált okozhat.
Tartsunk be néhány egyszerű szabályt!
A beteget ültessük vagy fektessük le!
Emeljük magasra a vérző testrészt!
Gyakoroljunk közvetlen nyomást a sebre. Ha van, használjunk steril gézt, de megteszi a tiszta textília (például egy törülköző) is! Tartsuk a sebre nyomva!
Ha lehetséges, készítsünk nyomókötést!
Szívinfarktus és szélütés:
Ha szívinfarktus vagy szélütés jeleit észleljük, azonnal riasszuk a mentőket! A betegnek minél előbb orvosi ellátást kell kapnia. A várakozás ideje alatt ellenőrizzük a sérült állapotát, légzését és keringését: ha szükséges, alkalmazzunk újraélesztést!
• A szívinfarktus főbb tünetei: erős mellkasi fájdalom, verejtékezés, nehézlégzés, halálfélelem.
• A szélütés főbb tünetei: bénulás, beszéd zavar, fejfájás.
Sokk:
A komoly vérveszteség vagy a súlyos sérülés keringési sokkot okozhat, ami életveszélyes állapot. A veszélyre sápadtság, hideg verejtékezés, gyengeség, gyors pulzus, és csökkenő vérnyomás figyelmeztethet. Ha fennáll a sokkveszély, tegyük a következőket:
• Ha vérzés áll fenn, azonnal csillapítsuk!
• Helyezzük a sérültet sokk-pozícióba: fektessük hanyatt, és emeljük magasra (20-30 centiméterrel feljebb) a lábait! Ez segíti a vér visszaáramlását a szív felé.
• Takarjuk be a sérültet!
• Folyamatosan ellenőrizzük a légzést!
Csonttörés:
Akkor merül fel a csonttörés gyanúja, ha az alábbi 5 tünet közül legalább 2 észlelhető:
• fájdalom
• duzzanat
• működészavar (például az illető nem tud lábra állni, nem tudja behajlítani a könyökét)
• deformitás, alakváltozás
• krepitáció, azaz a csont recsegésének jellegzetes hangja
Teljes bizonyosságot természetesen csak a röntgenvizsgálat ad, de mindig a súlyosabbat kell feltételeznünk. Csonttörés gyanúja esetén alapszabály, hogy a sérült testrészt nem szabad mozgatni, különösen, ha feltételezhető, hogy a gerinc is megsérült! A törött testrészt abban a helyzetben kell megtartanunk, ahogyan találtuk, ráadásul az adott csontot a két szomszédos ízülettel is rögzíteni kell, tehát például a lábszárat a bokával és a térddel. Ez nem is olyan egyszerű feladat, a mentők speciális eszközöket – többek között felfújható síneket – használnak erre.
Addig is, amíg a mentők kiérkeznek, igyekezzünk például táskákkal kitámasztani az adott testrészt, vagy egy kendővel rögzíteni az alkart.
Mérgezés:
Azonnal hívjuk a mentőket, közben ellenőrizzük a beteg állapotát, légzését és vérkeringését! Ha eszméletlen, fektessük stabil oldalfekvésbe, ha szükséges, kezdjünk újraélesztést.
Égési sérülés:
Nagyon veszélyes lehet, mert nem csupán az adott, láthatóan sérült bőrfelületet érinti, hanem az alatta lévő szöveteket, sokszor az egész szervezetet is. Az égés okozta károsodás ráadásul a beteg általános állapotától is függ: idősek vagy kisgyerekek nagyobb veszélynek vannak kitéve.
A legfontosabb dolog, amit tehetünk, a hűtés. Ezt folyó hideg vízzel végezzük, legalább 15 percig, hogy a mély szöveti rétegekből is ki tudjuk vonni a hőt. Pár perc után ez fájdalommal járhat, de ne hagyjuk abba.
Ezután tegyünk a sebre laza, steril fedőkötést, és menjünk orvoshoz, vagy hívjunk mentőt.
A népi gyógymódok (például a tejföl) alkalmazását nem javasoljuk! Mikroszkóppal nézve látnánk, hogy az égési sérülés sebfelülettel jár, amely elfertőződhet!
Fulladásveszély:
Ha idegentest (pl. ételdarab) zárja el a légutakat, a beteg hirtelen fuldokolni kezd, élete az azonnali elsősegélynyújtás sikerén múlhat. Ha a beteg saját erőből nem tudta felköhögni a légzési akadályt okozó tárgyat, és a teli tenyérrel a lapockák közé mért ütések sem segítenek, akkor alkalmazzuk a Heimlich műfogást, és azonnal hívjunk mentőt.
Álljunk az illető háta mögé, és öleljük át a hasát a rekeszizma környékén! (Egyik kezünket szorítsuk ökölbe, másik kezünkkel fogjunk rá.)
Gyors, erőteljes mozdulattal rántsuk fel a kezünket: ezzel egy nagy levegőlöketet indítunk el, ami segíthet az idegen test eltávolításában.
Ha gyerek nyelt félre, fektessük hasra a térdünkön úgy, hogy kissé lógjon a feje. Ezután ütögessük meg tenyérrel a hátát!
Vegyszer okozta marási sérülés:
Ha sav vagy lúg roncsolta a bőrt és a szöveteket, a következőképpen járjunk el:
Távolítsuk el a vegyszerrel szennyezett ruházatot.
Öblítsük le a sebet folyó víz alatt. (ne engedjük a seb felől az egészséges bőrre folyni!)
Kössük be a sebet steril kötszerrel.
2016. február 27., szombat
Mentőszolgálat-"Életünk a mentés"
„Hivatás”
Nem csak fizikai terhelést, éjszakai ügyeletet, hanem roncsba szorult sérült ellátását, szülés levezetését, újraélesztést, és az ezzel járó óriási lelki terhet is jelent a mentőmunka. Csak szívvel, lélekkel, és némi megszállottsággal lehet ilyesmire vállalkozni. Számunkra a hivatásunk az életünk.
"Bajtárs"
"Bajtárs" - Orovecz Béla, a mentőszolgálat 1945 utáni újjászervezője, az Országos Mentőszolgálat alapító főigazgatója óta valljuk: társai vagyunk egymásnak a közös segítő munkában és társai a bajban levőknek.
„Hősök”
"Sokak életéhez van közünk. Némelyekéhez kevesebb, némelyekéhez nagyon is sok.
De nem fogják tudni a nevünket. Azt sem, hogy mit tettünk értük.
A mi munkák rejtett és névtelen."
Dr. Felkai Tamás - mentőorvos

Mentőszolgálat- Ki és Mikor hívhat mentőt?
Ki és mikor hívhat mentőt?
Mentés szükségessége esetén bárki - állampolgárságtól és egészségbiztosítási jogviszonytól függetlenül - hívhat mentőt a Magyar Köztársaság területén.
Milyen esetekben hívhatunk mentőt mentés céljából?
Minden esetben, amikor a beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul:
ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (eszméletlen állapot, bármilyen eredetű súlyos vérzés, stb.);
baleset, sérülés, bármilyen eredetű mérgezés esetén;
megindult szülés, illetve a fennálló terhesség alatt bekövetkező rendellenesség miatt;
ha erős fájdalom, vagy más riasztó panasz, illetve tünet észlelhető (pl. fulladásérzés, nehézlégzés, végtagbénulás, stb.);
ha olyan magatartászavart észlelünk, mely során a beteg saját maga, vagy mások életét veszélyezteti.
A mentők hívószáma az ország egész területén (minden vezetékes és mobil telefonról): 104
1999-től egységes sürgősségi hívószám bevezetésére kerül sor Magyarország területén is (112). Ezt elsősorban akkor hívjuk, ha egyidejűleg a mentőkre és/vagy a tűzoltókra és/vagy a rendőrségre is szükség van.
Mentőhívás esetén az alábbi kérdések szerint tegyük meg a bejelentést:
1. Hol történt az eset?
Ha a cím nem egyértelmű, akkor próbálja elmagyarázni a helyszín megközelíthetőségét, gondoskodjon útbaigazító segítségről.
2. Adja meg saját nevét, telefonszámát, amin elérhető lesz.
Ha ezután megszakad a vonal, vagy új információkra van szükség, vissza tudjuk hívni. Ne felejtse el, pontatlan cím esetén a mentők nem fognak odatalálni az ön segítsége nélkül!
3. Milyen jellegű vészhelyzet áll fent, mi történt?
Szorítkozzon a tényekre, minél rövidebben és pontosabban mondja el a problémát, annál hamarabb indulhat a segítség.
A mentőknek fontos segítség, hogy megtudják, milyen, panasz, tünet észlelhető a mentésre szorulókon. Lábát, hasát fájlalja, sápadt, esetleg eszméletlen. Minden tünet fontos lehet.
4. Adjon át minden egyéb információt (pl. több sérült van, tűzoltókra is szükség van, stb.), amely fontos lehet.
5. Nyújtson elsősegélyt a mentő megérkezéséig.
Ne szakítsa meg a vonalat, hiszen képzettség hiányában követheti a mentésirányító telefonos instrukcióit.
Ha nem mentést igénylő heveny megbetegedést észlel a beteg lakásán, hívja a háziorvost vagy az orvosi ügyeletet. A beteg vizsgálata alapján az orvos eldönti, hogy szüksége van-e a betegnek gyógyintézeti beutalásra és betegszállításra; ha igen, az orvos a szükséges intézkedéseket megteszi.
(Az Országos Mentőszolgálat hivatalos ajánlása)
Mentőszolgálat-Hogy hívjunk metőt?
Hogyan hívhat mentőt? Ingyenes telefonszám: 104
Ön hogyan segíthet?
A mentők hívószáma Magyarország egész területén a 104, mely bármikor, bárhonnan, díjmentesen hívható. Fontos, hogy mentőhívás előtt tájékozódjon, tisztázza, hogy mekkora a baj, milyen ellátásra van szükség.
Életveszély (eszméletlenség, súlyos sérülés, hirtelen légzészavar, stb.) esetén ne késlekedjen, - néhány perc tanácstalanság is súlyos következményekkel járhat, - azonnal hívja a mentőket!
Ahhoz, hogy a mentők a lehető legfelkészültebben érkezhessenek a helyszínre, a következő információkat kell megadnia a mentésirányítónak:
1. Hol történt az eset?
Ha a cím nem egyértelmű, akkor próbálja elmagyarázni a helyszín megközelíthetőségét, gondoskodjon útbaigazító segítségről.
2. Adja meg saját nevét, telefonszámát, amin elérhető lesz.
Ha ezután megszakad a vonal, vagy új információkra van szükség, vissza tudjuk hívni. Ne felejtse el, pontatlan cím esetén a mentők nem fognak odatalálni az ön segítsége nélkül!
3. Milyen jellegű vészhelyzet áll fent, mi történt?
Szorítkozzon a tényekre, minél rövidebben és pontosabban mondja el a problémát, annál hamarabb indulhat a segítség.
A mentőknek fontos segítség, hogy megtudják, milyen, panasz, tünet észlelhető a mentésre szorulókon. Lábát, hasát fájlalja, sápadt, esetleg eszméletlen. Minden tünet fontos lehet.
4. Adjon át minden egyéb információt (pl. több sérült van, tűzoltókra is szükség van, stb.), amely fontos lehet.
5. Nyújtson elsősegélyt a mentő megérkezéséig.
Ne szakítsa meg a vonalat, hiszen képzettség hiányában követheti a mentésirányító telefonos instrukcióit.
Ha nem mentést igénylő megbetegedést észlel a beteg lakásán, hívja a háziorvost vagy az orvosi ügyeletet. A beteg vizsgálata alapján az orvos eldönti, hogy szüksége van-e a betegnek gyógyintézeti beutalásra és betegszállításra; ha igen, az orvos a szükséges intézkedéseket megteszi.

2016. február 25., csütörtök
Mentőszolgálat-Interjú
Interjú
Az éves munka kiegészítéseképp felkerestem a Szolnoki mentőállomást, és feltettem pár kérdést egy mentősnek. Ezt fogom most bemutatni.
Neve: Turi Veronika. Mentőstiszt
K:Mióta dolgozik?
V:5 éve.
K:Miért választotta ezt a munkát?
V:"Azt tudtam hogy én nem az élet habos-babos dolgaival akarok szembesülni,hanem a kőkemény valósággal,és szeretnék kicsit gyógyír lenni a fájdalomra,és a szenvedést enyhíteni.És azt is tudtam hogy oda szeretnék menni ahonnan mások elmennek."
K:Mi ebben a munkában a legnehezebb?
V:"Elengedni rögtön. Mert nem vihetjük magunkkal a következő beteghez,illetve haza.Illetve a helyszíni döntés. Vannak esetek amik nem viselik meg az embert, egy laikust igen, de mi már megszoktuk. Vannak nagyon nehéz döntések,és hogy ez biztos jó döntés volt e, és néha szembesülünk azzal hogy végesek a határaink.
K:Mi ebben a legjobb, a hálás rész?
V:"Az nem túl sokszor van. A legjobb az amikor érzed hogy, IGEN szükség volt rád,úgy mész haza hogy ma mentettem, ha én nem lettem volna..., ehhez most én kellettem, és helyt álltam.
K:Milyen képességek kellenek hozzá?
V:"Elhivatottság. Mindenkinek van egy tálantuma, amire született, illetve bátorság, döntéskészség, bátorság alatt azt értem hogy nem félünk, hanem ez alatt is azt tesszük amit kell.Folyamatos fejlődésben való elköteleződés."
K:Egy kezdőnek mit tanácsolna?
V:"Higgyen magában,és mindig alázattal mennyen ki minden beteghez, alázat a beteg és a szaktudás irányába."
K: Mit gondol, miként vélekednek az emberek a munkájáról?
V:"Borzasztóan. Most egy hónapra beültem a telefonhoz, és mint egy kiszolgáló személyzet, taxinak néznek minket. Minősíthetetlen ahogy beszélnek velünk, ez ráfogják, hogy stresszben vannak. Nagyon kicsi az a réteg akik úgy viszonyulnak, vagy szólnak hozzánk hogy az jó. A betegek a mentőstől várják az azonnali varázslatot. Nagyon sok minden otthon is megoldható, a beteg saját magáért felelős, és itt gondolok a krónikus betegségekre, amikor nem mentő kell hanem csillapítani kell annak a gyereknek a lázát. Az életmentésre való autót nagyon sokszor lefoglalják. Ahogy velünk bánnak, az teszi még nehézzé ezt a munkát, az erkölcsi megbecsülés hiányát nap mint nap tapasztaljuk."
K:Ha ünnep alatt riasztják, hogy viseli önt vagy a családját?
V:"Mi szolgálatokban vagyunk, reggel 7-től este 7-ig. Vagy este 7-től reggel 7-ig. Családi ünnep alatt én nem vagyok otthon hanem itt vagyok. Így én reggel elköszönök a családtól, és este kapnak vissza.Az én csalásom jól viseli. De egyébként sok válás van, az egészségi dolgozók körében, éppen ezért mert műszakból-műszakba. Feleség otthon marad... hosszú távon rosszul."
K:Egy nehéz nap után hogy hozza magát újra formába?
V: "Kibeszéléssel, az én stratégiám hogy kibeszélem magamból, vagy kimozgom magambol: gyalog megyek haza, kiszellőztetem a fejemből.Én más megoldáshoz nem nyúlok. Vannak akik alkohollal próbálják meg."
K:Érezte e már hogy abbahagyja a mentőzést?
V:"igen"
K:Később értesül e a kórházba bevitt beteg állapotáról?
V:"Nagyon ritkán, van hogy utána kérdezünk."
K:Ismeretlen,sötét,sáros utakon hogy találják meg a beteget?
V:"Keressük, házszámot sokszor keresünk, de ha kint vagyunk a pusztaságnak akkor is a bejelentés alapján megtaláljuk, vagy a bejelentő kijön elénk egy darabon és elkísér.Sokszor sokat keresünk, de eddig még mindenkit megtaláltunk."
K:Ha viszik a beteget a kórházba, ott már felkészülten várják?
V:"Abban az esetben, hogy ha sürgős, de ha stabil akkor nyugodtan lehet vinni a kórházba."
K:Van e olyan nap amikor nem kell menni beteghez?
V:"Itt Szolnokon (mert eddig vidéken dolgoztam)2 év alatt kétszer volt hogy nem kellett menni sehova, egész éjszaka pihentünk."
K:Ha megérkeznek egy beteghez a hozzátartozók mit szólnak?
V: "van hogy nekünk támadnak, van hogy segítőkészek, van hogy akadályozzák az ellátást. Van hogy megfenyegetnek és rendőrt kell hívni.Van amikor segítenek, hozzák-viszik, ahol nehéz kihozni, kocsit kerítenek, mert a mi mentő autónk csak 2 kerék maghajtású."
K:Ha egy részeg beteg részeg társa feljelenti a mentőst akkor ki védi meg önöket?
V: Minden kivonulás figyelemmel van kísérve, az autó is. A hangot is rögzítik, így van bizonyíték."
K:Ha nyerne a lottón, folytatná a munkáját?
V: Nem. De lehet hogy csökkentenék kicsit az óraszámon.Lenne időm kipihenni magam."

2016. február 1., hétfő
Mentőszolgálat- Mentőautók (képek)
Ezek az újabbak is.
Külföldi országokban viszont sokkal változatosabbak is vannak, például ez a kettő:
Mesékben is sokszor feltűnnek: például ez itt:
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)